BemutatkozásNagy Tiborné Lászki Erzsébet vagyok.
A háború iszonyatos hangjai közepette fedeztem fel hét évesen a csendet. Ilyenkor papírt és ceruzát ragadtam, s egy eldugott zugban verset írtam. Később középiskolás koromban is minden feszültséget kiírtam magamból, és ez boldoggá tett. Ballagáskor az én versemmel búcsúzott az osztály.
A Petőfi Népe c. hetilapban és egy üzemi újságban jelent meg néhány versem. Nem a megjelenés volt számomra a fontos, hanem, hogy sikerüljön megírni.
Huszonöt évesen kerültem kapcsolatba az akkor József Attila díjas Fodor András költővel. Ő segített úgy, hogy néhány versemet kiemelet mondván, ez legyen a mérce.
Óvónőként dolgoztam közel negyven évig. Ragyogó, őszinte emberkék vártak rám naponta. Nem is gondoltam könyvkiadásra, hiszen költemény volt minden napom.
Közben édesanya lettem, majd nagymama, végül nyugdíjas. Elszalatt az idő, s én most szedegettem elő verseimet. 1999- ben festeni kezdtem. Érdeklődési köröm elterelte figyelmemet az élet nehézségeiről és a betegségekről. /1936-ban születtem, s most 2008-at írunk/ Közben tagja lettem Szigetszentmiklóson az Útkereső Alkotói Körnek. Kiállításokon, irodalmi délutánokon veszünk részt helyben, és a szomszéd településeken. Sokan megismerték verseimet is, és egyre több bíztatást kaptam, hogy szedjem kötetbe.
Ha egy-két versem és festményem örömet szerez másoknak is, akkor nem teltek hiába nyugdíjas éveim sem, és ezt köszönöm.
2008
