Magad mögül

Magad mögül, ha
kilépsz a fényre,
érzed a suhanó
madár te vagy,
röpülsz az égre.
Érzed a növő
kis fűszálakat,
érzed a tücsök
a hangya szavát,
te vagy a hangya
terhed a báb
érzed az eső
ütve dobol,
esőcseppekben
sorakozol,
a jegenyét érzed
az almafát
köveknek súlyát,
a kő is Te vagy
s a veled szemben
lépdelő ember,
hogy belül súlyos
lelket cipel,
megérzed, hiszen
Ő is Te vagy.
S jól esik most,
egy szál virág, szó
mit adhatsz s te adsz
és máris könnyebb
az útja s utad.

Költemény

Költemény

Költemény

minden napod,

ha őszinte, ha igaz.

Ha gondolataid

édes gyermeke

a szó, a tett.

Ha fák csúcsára

kismadárként

röppen a szíved,

mert a boldogsághoz

elég neked

maréknyi napfény

és napmeleg.

Költemény

minden napod,

ha ölébe fogad a csend,

ha sorra kitárod

ablakaidat

kint és bent.

Ha lelked mélyén

megleled

az ősi szálakat,

mely más, meg más

én-hez vezet,

s rájössz,

hogy mind te vagy.

Költemény

minden napod,

ha másokban

meglátod

önmagad.

S ha meghallod

mint zeng

a végtelen orgonája

tested templomában,

ha meglátod

a fényt, ahogy

isteni éned

felragyog!

Költemény

minden

napod!

Születésnapodra

Születésnapodra

Örökségünk tőled,
tiszta szíved, szavad
s ingednél fehérebb
lelked maradt.

Fényesen suhogó,
keringő ruhák fölött,
a Mamával szállsz már
a kerek ég törött
cserepű padlására.

Tudtad jól, ,,ami van,
széthull darabokra"
s ,,csak ami lesz",
az a virág.

Nézd ,,sebed a világ"
tovább is ,,ég, hévül".
Földünk fortyog.
És az ember sorsa?

De élsz velünk tovább,
,,pontosan, szépen",
itt benn és olykor még
napi tetteinkbe oltva.